Skip to content Skip to footer

Triatlonünnep Ikrényben: 550 célba érkező, 20 futam és bajnoki címek a II. KisTri Triatlon Fesztivál első napján

2025. június 7-én másodpercre pontosan 20 futam rajtolt el Ikrényben a II. KisTri Triatlon Fesztivál keretében, ahol egész nap folyamatosan zajlottak az izgalmas versenyek. A sportesemény már az első napján közel 550 célba érkezőt ünnepelhetett, így újabb jelentős mérföldkövet ért el a hazai utánpótlás-triatlon és a szabadidősport népszerűsítésében.

    Az első futam már reggel 8 órakor elrajtolt, amikor a legkisebbek vágtak neki a 100 méter úszásból, 2 km kerékpározásból és 500 méter futásból álló távnak. A lányok között Stock Patrícia, míg a fiúknál Mészáros Máté volt a leggyorsabb, így ők vehették át a fesztivál első aranyérmeit.

    Őket követték az újonc 2-es korosztály versenyzői, ahol Láng Luca és Paul Jaylon Michael remek teljesítménnyel állhattak a dobogó legfelső fokára.

    A nap egyik legfontosabb versenysorozatát az elődöntők jelentették, amelyek a szombat esti döntő futamokra válogatták a legjobbakat. A döntők tétje különösen nagy volt, hiszen ezek egyben az Európa-bajnoki válogató versenyek egyik állomásai is, így a sportág jövőbeli reménységei közül szinte mindenki rajthoz állt.

    Délben következtek a gyermek korcsoport futamai, ahol a lányok között Kovács-Leszkay Zoé, a fiúknál pedig Molnár Benedek nyújtott magabiztos teljesítményt. A versenynap lendülete ezután is töretlen maradt: a serdülők mezőnyében a lányok között Szalai Nóra, a fiúknál Marádi Gergő diadalmaskodott.

    A kora délután különleges pillanatokkal folytatódott, hiszen a magyar triatlon történetében először rendezték meg az országos bajnokságot szupersprint távon. A mindössze néhány kilométeres, de annál intenzívebb távon a nőknél Tóth Zsófia, míg a férfiaknál Czigány András lett az abszolút bajnok.

    A nap legjobban várt futama az esti döntő volt, ahol a szupersprint táv legjobbjai mérkőztek meg egymással. A nőknél Pusztai Dóra, a férfiaknál pedig Szűcs András nyerte el a „táv bajnoka” és egyben „Ikrény bajnoka” címet.

    A szombati versenynapot a „Próbáld ki a triatlont!” futam zárta, ahol lelkes amatőrök és új érdeklődők is kipróbálhatták magukat. A célba érkezők számára különleges befutóéremmel készültünk, hogy ez az élmény valóban emlékezetes maradjon számukra.

    A rendezvényt az egész napos kiváló hangulat mellett a Tesco támogatása is segítette – bőséges frissítőpontokkal, gazdag rajtcsomagokkal és célba érkezés utáni jutalmakkal gondoskodtunk minden indulóról. Emellett a résztvevők a helyszínen megismerkedhettek az Energy termékeivel is, melyeket csak ajánlani tudunk mindenkinek, aki sportolás után a minőségi regenerációt keresi.

    A verseny vasárnap a váltóversenyekkel folytatódik, ahol ismét látványos és kiélezett küzdelmek várhatók. A szervezők minden résztvevőt, szurkolót és érdeklődőt szeretettel várnak a második napra is!

    Hivatalos eredmények elérhetőek az EVOCHIP oldalán.

    I. Kistri triatlon fesztivál

    Szeretettel várunk minden a triatlon világa iránt érdeklődő gyermekeket, felnőtteket, baráti, családi, munkahelyi közösségeket, több különböző versenyszámokban.

    Elérhetőségek

    KisTri Team Sportegyesület —2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 1.

    Oldalak
    Közösségi média
    Kiemelt partner

    Inbound Message © 2025. All rights reserved.